Köszöntő

2009-ben már másodszorra rendezzük meg az ARBOS Jazz Estek hangversenysorozatot. A korábbi novemberi időpontokhoz képest rendhagyó 2009 márciusi koncertek után (a 2008-ban technikai okok miatt elmaradt sorozatot pótoltuk így) most ismét visszakerülnek a késő őszi estékre a kortárs improvizatív zene legnevesebb hazai előadóit és fiatal művészeket felvonultató különleges hangversenyeink. Meggyőződésünk, hogy Vác őszi kulturális életéhez most már szorosan hozzátartozik e sorozat, és a város művészeti élete nem lenne teljes nélküle. A koncertek szervezésekor szeretnénk egyfajta kontinuitást, állandóságot megvalósítani, hogy azok az előadók, aki kezdettől fogva állandó fellépői az ARBOS-esteknek, mindig színpadra léphessenek itt, ugyanakkor mindig más-más formációt, vagy új műsort mutassanak be. Minden évben meghívunk azonban új együtteseket, művészeket is, akiket először hallhatnak a sorozat keretében, és mindig - sokszor nem is valamilyen koncepció eredményeként, hanem mintegy véletlenszerűen kialakulva - van valamilyen tematika, keret vagy sajátos jellemvonás is, amely az adott évben különösképpen meghatározza az ARBOS-estek programját.

Idén az „új” művész Dresch Mihály, aki bár a magyar improvizatív zene egyik legnagyobb alakja, - szinte azt mondhatnánk, hogy méltatlan módon - mindeddig nem lépett fel legendás kvartettjével színpadunkon. A sajátos tematikát, keretet pedig a két duókoncert adja: egyrészt a már törzsvendégnek számító Binder-Borbély duó koncertje, másrészt a sorozatunkban szintén most először fellépő Oláh Kálmán - Klenyán Csaba duó. Az elsősorban a klasszikus és kortárs zene területén működő, Vácott élő Klenyán Csaba két éve már bemutatta remek improvizációs tudását az Új Dimenzió Műhely tagjaként sorozatunkban, ám Oláh Kálmánt - aki szintén meghatározó művész a magyar jazz-életben - most hallhatja először az ARBOS-estek közönsége. A két duó más-más metódust követ zenéjében, közös jellemzőjük azonban a minden kötöttség alól felszabadított improvizáció. Az idei ARBOS-estek fiatal fellépőjeként az ugyancsak váci Lachegyi Máté ad szólózongora-koncertet.

Szeretettel ajánljuk a váci közönség figyelmébe az V. ARBOS Jazz Esteket, és kívánjuk, hogy hallgassák nyitott szívvel és szellemmel azt a zenét, amely nem tűri a bezárkózást, a konvenciókat, de a nyitott hallgatót maradandó zenei és szellemi élménnyel ajándékozza meg.

A szervezők

Lap teteje